Amazonok
Mondabeli nép, amely a Fekete-tenger északi partvidékén élt, s amely eredetét Arészról vezette le. Matriarchális társadalmi viszonyok között éltek, csak asszonyaik harcoltak, Férfit országukban nem tűrtek, gyermekeiket is szomszéd nemzetek férfiaival nemzettették. Ismert királynőjük Pentheszilea, akit Akhillész győzött le. Ábrázolásuk elterjedt volt a vázaképeken, metopékon főként Héraklésszal való harcuk miatt. Mai napig amazonnak nevezik a harcias, megtermett, férfias keménységű nőket.

Artemisz
(Latinosan: Diana)
Zeusz és Létó Lánya, Apollón ikertestvére, a vadászat, az erdők, az árnyas ligetek, a vadak védelmező, szűz istennője, aki a nimfák kíséretében szenvedélyének, a vadászatnak hódol. Kultusza - hasonlóképpen Apolonéval - keleti kultuszelemekkel keveredett, s Apollón - Phoibosz (Nap) párhuzamaként a Holdistennővel (Szeléné) is azonosították. Több mitikus történetnek részese (Kalüdoni vadászat, Orion, Niobé, Kallisztó), amelyeket elsősorban Ovidius Methamorphoseséből ismerünk, de másoknál � Catullus, Kalimakhosz � is találkozunk vele. Leghíresebb szobrászati megjelenítése a Louvreban található, hellenisztikus szoborról készült római másolat a �versaillesi Diana�. Általában vadászat közben, vagy nimfáival körülvéve ábrázolják mind az ókori vázaképek és domborművek, mind Tiziano, Correggio, Brueghel, Rubens, Vermeer vásznai. Attribútumának (Az a tárgy, amellyel az isteneket rendszerint ábrázolni szokták, s amely ekképp az adott istennek mintegy szimbólumává is vált.) a vadászíj tekinthető, vagy az őz.

Camilla
Bátor, erős, férfias volscus királylány Vergilius Aeneisében, aki Turnus oldalán harcolt Aenas ellen, de végül egy nyílvessző halálra sebezte. Az amazonokkal mutat rokon vonásokat, kivált Pentheszilea amazon királynővel, akiről Vergilius alakját valószínűleg mintázta.

Chaos
- vagy Khaosz. Egyes felfogás szerint az első létező világban, más felfogás szerint a minden létezést megelőző állapot. Az ókoriak hite szerint tátogó üresség, későbbi felfogás szerint az ősanyag alaktalan, rendszertelen ("kaotikus") elemeinek összevisszasága. Istenségként képzelték el, aki életet adott Erebosznak és Nüxnek. A Khaoszba rendezettséget az Erosz vitt. Utána, de nem belőle keletkezett Gaia és Uranosz. A mai köznyelvben a rendezetlen, össze-vissza állapot szinonimájaként használjuk a szót.

Diana
Lásd Artemisz

Élet fája
A Paradicsomkert közepén Isten által felállított fa, melynek gyümölcse az örök életet biztosítja. Az Élet fája a keleti népek, így az újperzsák művészetében is jelen van, és az ember megteremtésének mítoszában gyökerezik. Az Élet fája motívum a keresztény szimbolikában a kereszt motívummal egyesül, melynek az ókeresztény mozaikokon és középkori portálokon jelenik meg (pl. római St. Clemente apszismozaik). A középkori katedrálisok tümpanon-domborművein és oszlopfőin is kedvelt motívum (pl. a magdeburgi dóm). Ábrázolásában lombjai között madarak fészkelnek, és a közelében élő démonok megrontó ereje elszáll.

Endümion
Görög mitológiai hős, aki Héra szerelmét próbálta elnyerni és ezért Zeusz mély és végtelen álmot bocsátott rá. Egy barlangban aludt, amikor a hold istennője, Szeléné feljőve bepillantott a barlang nyílásán és rögtön szerelemre gyulladt a szép ifjú iránt. Ám hiába ébresztgette csókjaival, Endümiont nem tudta felébreszteni. A görög mítosz szerint ezért olyan bús a Hold fénye. (Ennek ellenére - ugyancsak a hagyomány szerint - Szeléné mégis ötven leányt szült Endümionnak.) Ábrázolásai közül fennmaradt egy antik dombormű, amely Endümiont bánatos kutyája társaságában ábrázolja. Az újkorban Tintoretto, Rubens és Van Dyck vászonra, Canova pedig márványba formázta alakját.

Grál
(Szent Grálként is emlegetik). A kelta Parszifál és Artur mondakörben az a drágakő, amely Lucifer koronájából esett ki, és amelyet az Angyalok adtak át megőrzésre egy külön vitézi rendnek. (Ezek az ún. Grál - lovagok), amelyek feje a Grál-király. A Grált egy messzi, ismeretlen országban őrzik és az őrzőinek örök ifjúságot ad. Erre a kelta mondakörre rakódott az a - valószínűleg walesi eredetű - hagyomány, miszerint a Grál az a serleg, amiből Jézus az utolsó vacsorán ivott, más változat szerint, pedig amelybe Arimateai József Jézus kiömlő vérét felfogta. (E magyarázat szerint a Grál etimológiája a "sanguis realis" - azaz "valódi vér" - latin kifejezés.) A kelta és keresztény mítosz a XII. században fonódott össze, valószínűleg népmesei és sémita vonásokkal gazdagodva. (Chrestien de Troyes munkája és Wolfram von Eschenbach műve, már a két mondakör összeolvadását mutatja). A Grált sokféle alakban képzelték el, leginkább hegyi kristályból faragott, aranyfoglalatú kehelyként, amelyet csak a tisztaszívűek láthatnak meg, és amelynek csodatévő ereje van: távoltarja a betegségeket, a halált, az asztalt állandóan terítve tartja, stb. A Grálhoz társult kultikus tárgyként az a dárda is, amellyel a római katona Jézus oldalát átszúrta. A középkori lovagregényeknek népszerű "szereplője" a Grál, illetve a Grál lovagok.

Héliosz
A Napisten a görög mitológiában, Hüperion titán fia. Lánytestvérei Szeléné és Eosz, a Hold és a Hajnal istennői. A néphit szerint négy ló vontatta szekéren minden nap bejárta égi útját, át az égbolton, keletről nyugatra, vivén rajta a napkorongot. Odafentről mindent látott, s gyakran segítette megfigyeléseivel az isteneket. Lánya Kirké, egyik fia pedig Phaeton. Ókori domborműveken, szobrokon is találkozni lehet alakjával, de leghíresebb megjelenítése a 30 méternél is magasabb "rhodoszi Kolosszus" volt, amely a világ hét csodája közé számított a maga korában. (A kikötő bejárata felett szétterpesztett lábai alatt úsztak be a hajók a kikötőbe.) Csak leírásokból ismerjük, maga a szobor egy földrengés következtében még az i. e. III. században elpusztult. Nero, római császár is szívesen tetszelgett Héliosz szerepében (és jelmezében), amikor dalnoki versenyeken lépett fel.

Jupiter
(Juppiter) A legősibb itáliai istenségek közül való isten. A természeti jelenségek, mint a mennydörgés, villámlás istene lehetett, s egyben minden élet forrása, napisten is. "Jovis" elnevezésében az "Istenek atyja" jelentést találjuk. Hadistenként is tisztelték.(Egy már vesztesnek látszó csatában ő állította meg Romolus már megfutó katonáit s billentette a csata kimenetelét a rómaiak javára. Ezért "Státornak", "Megállítónak" is tisztelték, amely melléknév szinte állandó jelzőjévé vált nevének.) Az állam legfőbb védnökeként kapott templomot a Capitoliumon, közösen Junoval és Mireával. Funkciói és kiemelkedő szerepe révén azonosították a görög főistennel, Zeusszal és ráruházták görög párja tulajdonságait és kalandjait is.

Kronosz
Uranosz és Gaia fia, titán, szülei gyermekei közül a legfiatalabb. Mivel Uranosz elpusztította elsőszülött gyermekeit, Gaia felbujtotta Kronoszt, hogy álljon bosszút apján. Kronosz erre az anyját megsebezte, és letaszította a trónról, majd magát nyilvánította a mindenség urának. Feleségül vette titanisz húgát, Rheát, s ebből a házasságból születettek majd sorrendben Hestia, Déméter, Héra, Hadész, Pluton és végül Zeusz. Gyermekeit azonban születésük után rögtön felfalta, mert Uranosztól és Gaiatól azt a jóslatot kapta, hogy őt is saját gyermeke fogja megfosztani a hatalomtól. Amikor Rhea Zeuszt megszülte, a csecsemő helyett egy pólyába csavart követ adott Kronosznak, aki csecsemő helyett azt nyelte le. Felnőve Zeusz mérget adott be apjának, így az kihányta gyomrából gyermekeit. (Születésük sorrendjének fordítottan.) Zeusz kiszabadította az alvilágból a küklopszokat és a hekatontheireket, és segítségükkel legyőzte Kronoszt és a többi titánt, s ezeket vetette az alvilág mélyére. (Titanomachia) A római mondák azonosították saját ősi istenükkel, Saturnussal. E szerint Kronosz Itáliába vándorolt és ott alapított birodalmat Saturnus néven. Uralkodásának idejére esett az idillikusan elképzelt Aranykor. Az ókori ábrázolása ritka. Ismert viszont Goya festménye, a "Saturnus felfalja gyermekeit".

Luna
Lásd Szeléné

Mars
Az egyik legősibb latin hadisten. Ő támogatta a rómaiak hite szerint a hadi vállalkozásaikat, de védte is a pásztorkodó latinok állatait a rontástól, vadaktól, természeti csapásoktól. Ezért kultusza rendkívül hamar kialakult. Ovidius Fastija a március hónap nevét a nevéből eredezteti. Tiszteletét erősítette, hogy a rómaiak ősapjukként tisztelték, hiszen eredetmondájuk szerint ő volt a városalapító Romulus és testvére, Remus atyja. Ő óvta meg az elpusztulástól a Tiberisre kitett ikreket, amikor elküldte szent állatait, a harkályt és a farkast. Egyes változatok szerint ő küldött rézpajzsot Róma oltalmára Numa Pompiliusnak aminek eredetiét aztán az ő templomában őriztek. A görög hadistennel, Arésszel való azonosítása viszonylag kései, de ennek révén ráruházták mindazokat a történeteket is, amelyek Arésszal estek meg. A reneszánsz, a barokk és a klasszista szobrászat és díszítőművészet szívesen használta fel alakját a háború allegóriájaként, s ilyenkor rendszerint korabeli stílusú hadi öltözetben jelenítették meg.

Mercurius
Ősi latin istenség, a kereskedelem és a gabonaszállítás védőistene. A későbbiekben a rómaiak azonosították Hermésszel. Mivel Hermész az istenek hírnöke, hírmondója is volt, Mercurius is a hírközlés szimbólumává vált, kivált a barokk korban. (II. Rákóczi Ferenc Európa számára szánt latin nyelvű lapjának ezért is volt a neve: Mercurius Veridicus, azaz "Igaz Hírmondó".) Kései leghíresebb ábrázolása Giambologna reneszánsz szobra.

Neptunus
Ősi latin folyóisten. A későbbiekben azonosították Poszeidónnal és attributumait is átvették.(Ez a háromágú szigony.) A barokk korban a köztéri dísz- és szökőkutak kedvelt főfigurája volt. Robosztus férfiként, dús hajjal és hosszú, csapzott szakállal ábrázolták.

Pégaszosz
(Latinosan: Pegasus) Poszeidón nemzette Meduszával, és akkor pattant ki anyjából, amikor annak a fejét Perszeusz levágta. Küllemét tekintve szárnyas fehér paripa volt, aki a Parnasszoszon és a Helikonon legelt és patája nyomán források fakadtak. Csak Bellerophontésznek sikerült megszelídítenie és megülnie, aki aztán segítségével több hőstettet is véghezvitt. Így lova hátáról győzte le a Khimairát és az amazonokat is. Amikor azonban Bellerophontész már az Olümposzt kívánta lovával megkísérteni, Zeusz egy bögöly révén megbokrosította a lovat, ami levetette lovasát. Maga Pegaszosz ezt követően az Olümposzon telepedett meg, s Zeusz villámait hordozta. Az ókori ábrázolások nyomán Pegaszosz a szárnyaló képzelet szimbólumává vált.

Pluto
(Pluton) Hádész latin elnevezése. Kronosz és Rhea fia. Testvérei születésük sorrendjében: Hestia, Déméter, Héra, (Hádész), Poszeidon, és a legfiatalabb Zeusz. Amikor Zeusz megszerezte a hatalmat legyőzött apjától, szétosztotta a világ feletti hatalmat és az osztozkodásnál Hádész az Alvilágot kapta. Ide hurcolta magával erőszakkal Perszephonét, akit a feleségévé tett. A rómaiak a Pluto névváltozat mellett a Dispater néven is illették, illetve szólították meg. Palotája az Alvilág legmélyén, az Ereboszban állt, amely egyúttal attributumává is vált. Ábrázolása mind az ókori vázaképeken, mind Bernini szobrán vagy Rembrandt képén funkciójának megfelelően komor, fenséges férfiként történik.

Plutosz
Déméter istennő és Iaszion fia, a görög mitológiában a gazdagság istene, aki a bőségszarut tartja a kezében, és akit Eiréné nevelt. (Neve a "plutokrácia" kifejezésben is benne található. Ez olyan államot ill. társadalmat jelöl, ahol a politikai hatalom a gazdagok kezében van.)

Ré
Napisten, akit mint a déli Napot tisztelnek. Egyes piramisszövegekben a halottak uraként jelenik meg, de ezt a funkcióját az Ozirisz - kultusz elterjedésével elveszítette, bár továbbra is fontos szerepet játszott a túlvilágon. Meleget és fényt adott a holtaknak és tagja volt a túlvilági bíróságnak. Kultusza egész Egyiptomban elterjedt, majd azonosult Atummal. Az emberek és a világ teremtőjeként is tisztelték, a hagyományok szerint ő teremtette Thot-ot, a holdistent, hogy legyen az égen éjszakai helyettese. a mítoszok szerint Ré nappal az égi Níluson hajózik és megvilágítja a földet, éjszaka pedig az alvilági, föld alatti Níluson, ahol megmérkőzik a sötétség erőivel, és reggel újra megjelenik a horizonton. Ré a bárkájából figyeli azt, ami a földön történik és elbírálja a panaszokat. Kultuszának központja Héliopoliszban volt. A legtöbb napistenhez hasonlóan sólyom alakjában, vagy emberi testtel, sólyomfejjel ábrázolták napkoronggal a fején.

Saturnus
Ősi római istenség, a vetés és a megművelt mezők védője, aki az embereket a mezei munkára tanította. A római hagyomány Saturnus uralmának idejére helyezte az aranykort, az emberiség története idillikusnak képzelt első szakaszát. Emlékére tartották minden év decemberében a Saturnaliákat, amikor a munka szünetelt, az evés-ivás és ajándékozás ideje volt, s amelyen a rabszolgák tulajdonosai szolgáltak fel étkeket saját rabszolgáinak. Utóbb a rómaiak a görög Kronosszal azonosították úgy magyarázva, hogy a trónjáról letaszított isten Itáliába jött.

Szeléné
A Hold istennője, illetve isteni megszemélyesülése a görög mitológiában. Hüperion - titán és Theia lánya, Héliosz és Eósz nővére. Amikor eljött az ideje, a holdat két öszvér vontatta szekerén vitte fel az égre. A rómaiak Luna néven tisztelték.

Tündérek
A magyar mitológia szépséges, az emberek iránt jó szándékkal viselkedő lényei. A népmesék és a néphit szerint legfontosabb tulajdonságuk- szépségük és jóságuk mellett - az átváltozás és a hirtelen megjelenés, illetve eltűnés képessége. Lakhelyük a vizek, folyók mélyén van, de vannak elképzelések a palotájukról is. Esetenként a sellőkhöz hasonlóan halfarokkal képzelték el őket. Királynőjük Tündér Ilona, e néven fordul elő Petőfi János vitézében is.

Urania
A csillagászat múzsája a görög mitológiában.

Uranosz
Az ég istene a görög mitológiában, az istenek első nemzedékéből. Keletkezésére nézve ellentmondásosak a hagyományok, valószínűleg Gaia szülte magából, apa nélkül. Abban viszont már megegyeznek a források, hogy Gaia felesége is volt Uranosznak, s házasságukból születtek a hekatontheirek, a küklopszok, a titánok, és a titaniszok. Az egyik titán, Kronosz, anyja felbujtására fellázadt apja ellen, s az egy késsel megsebezte Uranoszt. Kiömlő véréből születtek az Erünniszek és a gigászok.

Venus
A tavasznak és a kiújuló természetnek az ősi római istennője. Korán azonosították a görög Aphroditével. Minthogy Aeneas anyja volt, a rómaiak különös tiszteletben tartották, mint ősanyjukat. A költők műveik elején gyakran invokálták (hívták művükhöz segítségül).